2010. április 26., hétfő

Ma van a szülinapompom... (pontosabban tegnap volt)






Ezt a bejegyzést eredetileg tegnapra terveztem, de aztán olyan későn ért véget a nap, hogy mára csúszott át a megírása. Gyerekkoromban a Halász Judit féle Születésnap volt a kedvenc köszöntő dalom, mára az Alma együttes vette át a helyét a gyerekeim révén. A tavalyi augusztus 20-i rendezvényen Tatabányán jártak és rettentő jó hangulatot csináltak pillanatok alatt. A gyerekek imádták és bevallom én is nagyon jól szórakoztam. :) Irigylem őket, mert felnőtt fejjel is gyerekek tudtak maradni!

Születésnap nem múlhat el buli nélkül. Természetesen az is meg volt, csak még egy héttel korábban. Páran tudjátok, hogy a webáruház "csak" másodállás, van egy főállásom is ahol heti 40 órában dolgozok. Ez a muszáj munka, de az ott lévő munkatársaimat szeretem. A szülinapi buli is velük zajlott (kb. 15-20-an voltunk), bár nem csak rólam szólt, más születésnapját is ünnepeltük, valamint még azt is, hogy élünk :) Igen jól sikerült, valódi "ereszdelahajamat" módra. Néha ilyenre is szükség van, hogy a mindennapokban felgyülemlett feszültséget kiadjuk.



Ajándékot is kaptam tőlük, mégpedig egy szuper szakácskönyvet, amiben évszakok szerint rendezve rengeteg édes és sós sütemény receptje található. Még akkor megígértem nekik, hogy sütök belőle finomságokat. Erre tegnap késő délután került sor. Először sütöttem egy piskóta alapot, tortaformában. Amíg az sült, összekevertem egy csokis tésztát, amibe túrós gombócokat potyogtattam miután tepsibe öntöttem. Mikor már 5 perce betoltam a sütőbe, akkor vettem észre, hogy a felvert tojásfehérje ott maradt az asztalon :) Így jár az, aki gyerekekkel süt! Mivel maradt a túrós cuccból, összekevertem a tojásfehérjével és egy lapos gyümölcstorta formába öntöttem. Ezután összekevertem egy sós muffint (bacon-újhagyma-sajt ízesítésűt) és a tortácskával együtt megsütöttem. A piskótából epres charlotte tortát csináltam végül. 
Ez így leírva rettentő soknak hangzik, de másfél óra alatt készen voltam! Ma reggel mindezt feltálaltam és a siserehad el is tüntette, úgyhogy azt gondolom ízlett nekik. :)

4 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot még egyszer! Az Alma együttes számát a gyerkőceim is imádják, "szülinapos bácsi" a neve :) 100x is képesek egymás után meghallgatni :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok! Bulizni akarok és nagyon éhes is vagyok...

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot!!!
    Fábiánné Marcsi

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, lányok :)
    Prying, a fiam legnagyobb bánata hogy elromlott a DVD lejátszónk, így nem tudja nézni az Alma DVD-t (na meg Pingut és Menőmanót)

    Marika, én meg téged irigyellek hogy otthon lehetsz a pici manóval! Mondanám hogy küldök sütit, de elfogyott mind! :) Max recepteket tudok küldeni...

    VálaszTörlés

Valami eszedbe jutott az olvasottakról? Mondd el, hogy tanulhassunk belőle! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...